Webldalunk
a Pécs Éltes EGYMI Erasmus+ pályázatainak bemutatásához készült.
Intézményünk jelenleg négy pályázatban vesz részt, amelyeket röviden p1, p2, p3, p4 kódokkal is jelöltünk. A fenti, PÁLYÁZATAINK menüpont alatti linkeken olvasható a pályázatok tartalmi leírása.
Az egyes pályázatokhoz kapcsolódó különféle események az oldal alján, az Események menüpontok alatt láthatók időrendben, ezekről a linkekről érhetők el, illetve havonkénti lebontásban az archívumból és/vagy a kalendáriumból.
Minden eseményhez készül képgaléria is,
ami az oldalakra helyezett linkeken tekinthető meg.
A képre kattintva elérhető a bejegyzéshez kapcsolódó képgaléria
„Állatok” projekthét keretében tanulóink látogatást tettek a helyi állatmenhelyen. A gyerekek vállalták, hogy segítik a menhelyen örökbefogadásra váró, illetve örökké ott lakó állatok életkörülményeinek javítását. Ennek érdekében a telep dolgozóinak felügyelete mellett meszeltek, söpörtek, terepet rendeztek, illetve segítették a telep munkatársainak mindennapos tevékenységét.
A munka befejezése után kutyákat sétáltattak, illetve lehetőség volt lovaskocsizásra. A közösen végzett munka segítette a gyerekek együttműködését és segítette a felelős állattartás megértését. Közvetlenül megtapasztalták, hogy munkájuk milyen hatással van az ott élő állatok mindennapjaira, s ezzel a tevékenységgel közelebb kerültek a munka világához. Kipróbálhatták fizikai erejüket, munkabírásukat, monotóniatűrésüket, vagyis az elvégzett munka önmaguk jobb megismerését is segítette. A menhelyen töltött időről kisfilmet készítettek, melyről az iskolában, foglalkozások keretében beszélgettek és rajzoltak.
A projekthét lezárásaként farsangi mulatságot szerveztünk, ahol a gyerekek különféle állatok bőrébe bújhattak. A jelmezeket a gyerekek készítették, tanáraik segítségével. A projekt keretében versenyt hirdettünk a készítésre és a beöltözésre. A verseny valamennyi résztvevője jutalomban részesült.