Hónap: 2020 február

RIROSZ – 2020. február

Ebben a hónapban került sor a RIROSZ (Ritka Betegségek Világnapja) konferenciára, amelyet a Pécsi Éltes EGYMI szervezett.  A rendezvény területén az előadások mellett, információs standokkal, tanácsadással, játszóházzal, vásárral, fejlesztő játékokkal várta a pécsi iskola az érdeklődőket.

RIROSZ, 2020. február

2020 februárjában került sor a Pécsi Éltes EGYMI által szervezett Ritka Betegségek Világnapja konferenciára. Az esemény helyszíne a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as rendezvényterme volt.

Szavalóverseny és rajzverseny – 2020. február

2020 februárjában szavaló és versmondó versenyre került sor a négy intézményben. Mindkét esemény témáját a járművek adták. A négy intézményben különféle rajzos technikával készültek képek a régmúlt, a ma és a jövő járműveiről. A képekből készült kiállításon versek hangzottak el a járművekről. Az eseményt díjátadó ünnepség követte, ahol a zsűri mindkét kategóriában helyezéseket adott át. […]

„A gyermek az első: Montessori, Reggio Emilia módszer és más alternatív megközelítések”

Erasmus+ beszámoló   Az Erasmus+  mobilitási pályázat jóvoltából 2019.11.11-16-ig, Olaszországban, Firenzében részt vehettem egy pedagógus továbbképzési kurzuson. A kurzus pontos megnevezése a következő volt: „A gyermek az első: Montessori, Reggio Emilia módszer és más alternatív megközelítések” Érdeklődésemet és figyelmemet felkeltette maga a cím is, korábbi tanulmányaimban és munkám során gyakran találkoztam a Montessori pedagógia elméleti […]