A februári farsang jelmezeinek egy része a MAGONC pályázathoz kapcsolódott. A gyerekek szüleik, pedagógusaik segítségével olyan jelmezeket készítettek, melyek a növényekhez kapcsolódtak. A közös munka közelebb hozta a gyerekeket szüleikhez és nevelőikhez. A készítés során beszélgettek adott növények jellemzőiről, termesztéséről és felhasználási módjairól. Fényképek
Hónap: 2023 április
„Hogyan képzelem a saját kertemet” rajzverseny a Pécsi EGYMI-ben
„Hogyan képzelem el a saját kertemet?” címmel rajzpályázatot hirdettünk a Pécsi Éltes EGYMI-ben. A rajzpályázatra az intézmény minden területéről érkeztek különböző technikákkal készült képek. A pályázatra érkezett anyagot szakmai zsűri bírálta el, majd kiállítás mellett közös eredményhirdetésre került sor. Területenként három helyezés született, de minden résztvevő jutalmazva lett a pályázat keretében. A gyerekek, pedagógusok, […]
Komposztálóval kapcsolatos munkálatok a Pécsi EGYMI-ben
Készségfejlesztő szakiskolánk autista osztályával a héten elkezdtük rendbe tenni a komposztálókat. Alapos átforgatást követően a nyár folyamán felgyülemlett nagyobb ágakat felaprítottuk, valamint megöntoztük mindkét halmot , mivel az idei nyár rendkívül forró és száraz volt, ami megnehezítette a lebomlást. Ha minden a tervek szerint alakul, jövő tavasszal már a saját komposztunkkal dúsíthatjuk kertünk talaját. […]
Magaságyások gyomlálása, és komposzttal kapcsolatos munkálatok a Pécsi EGYMI-ben
A 12.D osztállyal ma kiszedtük a letermett paradicsomtöveket, gyomláltunk, komposztot forgattunk, és sok gombát találtunk a magaságyások környékén. A fűszernövények kitűnő állapotban vannak, a szeptemberben vetett zöldségeink szépen megnőttek, hamarosan nekiállunk a palántázásnak is. Fényképek
Magaságyások feltöltése, áttelelő palánták szétültetése, zöldségmagok elvetése a Pécsi EGYMI-ben
A 12/D osztály ma feltöltötte a zöldséges magaságyást, szétültette az áttelelő spenót palantákat, és jó sok zöldséget szedett, amelyet a mai ebéd mellé fogyasztott el a többi szakiskolás osztállyal. Fényképek