Webldalunk
a Pécs Éltes EGYMI Erasmus+ pályázatainak bemutatásához készült.
Intézményünk jelenleg négy pályázatban vesz részt, amelyeket röviden p1, p2, p3, p4 kódokkal is jelöltünk. A fenti, PÁLYÁZATAINK menüpont alatti linkeken olvasható a pályázatok tartalmi leírása.
Az egyes pályázatokhoz kapcsolódó különféle események az oldal alján, az Események menüpontok alatt láthatók időrendben, ezekről a linkekről érhetők el, illetve havonkénti lebontásban az archívumból és/vagy a kalendáriumból.
Minden eseményhez készül képgaléria is,
ami az oldalakra helyezett linkeken tekinthető meg.
Az eseményhez tartozó fotógaléria a képre kattintva érhető el.
2018 decemberében az iskola Erasmus+ programja az adventhez és a karácsonyhoz kapcsolódott.
A gyerekeknek adventi, a felnőtteknek karácsonyi műsor készült. A műsort irányító felnőtteket és a műsoron szereplő gyerekeket megvendégeltük.
A karácsonyi előkészületek napjaiban programot hirdettünk ajándékok elkészítésére.
Az intézményegységek területein meghirdetett program lényege, hogy minden osztály elkészítse saját ajándékát, és ezt követően a munkák díjazásra kerülnek.
A gyerekek nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel dolgoztak az ajándékokon. Szüleiknek, testvéreiknek, illetve osztálytársaiknak kedveskedtek.
Az elkészült munkákat megtekintettük és az osztályok tanulóit csokoládéval, cukrokkal jutalmaztuk.
Az elkészült ajándékokból csomagot állítottunk össze a Kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanárai és diákjai számára. A csomagot postai úton juttattuk el az Erasmus+ partnerségi projektben részt vevő határon túli intézménynek.